Hogyan lesz a szorongásból izgatottság, az izgulásból magabiztosság? Fedezzük fel, milyen belső állapotok állnak a nyilvános szereplés nehézségei mögött – és hogyan segíthet egy jó kommunikációs tanfolyam abban, hogy ne csak beszélj, hanem valóban jelen is legyél.
Izgatott, izgul, ideges.
Látszólag igen egyforma szavak, de jelentésük számomra különböző.
- De jó, alig várom, hogy átadhassam. – Izgatott
- Gyerünk, essünk már túl rajta. – Izgul
- Már megint ezt kell csinálnom. – Ideges
A három példamondat jól szemlélteti a három szó érzelmi vonulatát.
Benned melyik mondat jelenik meg téthelyzet előtt? Vagy melyik áll hozzád a legközelebb?
E három példamondat már segíthet neked abban, hogy milyen tréninget válassz magadnak, akár itt, a Tápler Zita beszédmentor oldalon :).
Mutatom, hogy miért:
Az izgatott előadó: az ajándék átadás öröme
Az izgatottság NEM a félelem álcázott formája. Sokkal inkább egy magasabb tudatossági szint jele. Azt mutatja, hogy az előadó képes fókuszálni az erőforrásaira, tudatosan készül, ismeri és érti saját érzelmi állapotait – nem küzd ellenük, hanem együttműködik velük.
Az izgatottság annak a belső lelkesedésnek a jele, hogy az előadó ajándékként tekint a mondanivalójára. Azt gondosan csomagolja, formálja, finomítja, és alig várja, hogy átadhassa.
Nem magára figyel, hanem a közönségére. A figyelme kifelé áramlik, nem a vélt hibáira. Olyan, mint amikor valaki izgatottan várja, hogy átadhassa az ajándékát, majd lélegzet-visszafojtva figyeli, hogyan bontogatják azt.
Ez az érzelem teret kér, nem kontrollt. Legyen minél több lehetősége arra, hogy megmutassa belső ajándékát. Neki érdemes olyan közösséget vagy tréninget keresni, ahol próbálgathatja szárnyait, és objektív visszajelzéseket kap. A beszédtechnika fejlesztése ilyenkor nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy az előadó hitelesen és örömmel adhassa át az üzenetét.
Az izguló előadó: meg kell tennem, de nem tudom, hogyan
Az izguló azt jelenti: meg kell csinálnod – és meg is fogod. A belső erő ott van. De nincsenek meg azok a kapaszkodók, amelyek végigvezetnének az úton.
Ő már ismeri az „oroszlánokat”. Már állt előttük és túl is élte. 😊 De nem tanult belőle: nem elemzett, nem vont le következtetéseket, nem tette fel magának a kérdéseket:
- Mi működött, mi nem?
- Mit éreztem, amikor beléptem?
- Mit láttam a közönség szemében, amikor megszólaltam?
- Hogyan reagált a testem, a hangom, a jelenlétem?
És legfőképp: hogyan tudom ezt legközelebb máshogy csinálni?
Ez az a típusú lámpalázas előadó, aki mindig újrakezdi – mintha most állna ki először. Az izgulás sokszor nem más, mint az ismétlés élménye visszacsatolás nélkül.
Azzal, hogy tudsz beszélni, még nem jelenti azt, hogy tudod is, hogyan érdemes egy 5–90 perces beszédet hatékonyan felépíteni. És akkor még nem beszéltünk a hangodról és a nonverbális kommunikációdról sem.
Ez az érzelem, a lámpaláz leküzdése konkrétumokat kíván:
- kognitív tudást,
- annak elmélyítését,
- visszajelzések és tapasztalatok beépítését.
Az elmédnek tudnia kell, hogy mit és miért csinál. Minél jártasabb és tudatos vagy egy területen, annál nagyobb biztonságban fogod érezni magad. A biztonság érzésével pedig kialakul a magabiztosság. Így fordult át az izgulás izgatottsággá. Mert előadóvá válsz. Elő+ADÓ. Egy olyan adakozó, aki tud és szeret is adni magából. 😊
Az ideges előadó: a múlt élményei határozzák meg a jelened
Vannak előadók, akik nem kezdők. Már álltak közönség előtt. Már túlélték a remegő kezet, a gyomorszorítást, a „kifutok a világból” érzést. És mégis… valami mindig visszafogja őket. Ez a „valami” sokszor nem más, mint a múlt. Egy kellemetlen élmény, amely lehet, hogy évekkel ezelőtt történt – akár gyermekkorban –, de ma is ugyanúgy dolgozik bennük.
A szorongás pontosan ezt jelenti: amikor a múlt emlékei és érzései ott ülnek a válladon, és suttognak a füledbe: „nehogy megint megtörténjen”. Sokan nem is tudnak ezekről. Elsőre tagadnak: „Nem, nekem klassz gyerekkorom volt.” Aztán néhány beszélgetés után kibukik az a bizonyos rossz emlék: egy elnevetett felelet, egy megszégyenítő pillantás, egy tanár hangja, egy osztálytárs gúnyos kacagása.
Az ideges előadó nem a nulláról indul, hanem egy – sokszor kimondatlan – hátrányból. Az elme újra és újra előhívja a múltat, mintha az most is megtörténne. Ahogy dr. Lénárt Ágota is írja a Minden fejben dől el című könyvében: Emons, az olimpikon tornász három olimpiáját is elvesztette, mert az első kudarcának érzelmi lenyomatát nem tudta feldolgozni. A lelke mindig ugyanahhoz a filmhez nyúlt vissza. Ez az, amit újra és újra lejátszunk, ha a múlt kellemetlen érzéslenyomatait nem tudjuk csökkenteni.
Az első mondat, amivel ebből a körforgásból kiléphetsz: „Ez nem ugyanaz a történet.” Ez a mondat lehet a belső iránytűd. És ha igazán mélyen elkezded kimondani és elhinni, akkor történhet valódi változás. Ezután jöhetnek a nyilvános beszéd eszközei és technikái. A megértés lépcsőfoka kikerülhetetlen! Enélkül csak egy maszkot hordasz a színpadon – aki jól megtanulta a technikákat, csak épp hiányzik belőle a szív. Te magad. A hús-vér, megsebzett, őszinte, hiteles előadó. Minden feldolgozott seb közelebb visz a közönségedhez.
A kommunikációs tanfolyam valódi kapcsolódást tanít – önmagadhoz és másokhoz
A színpad, a mikrofon, a nyilvános tér nem ítélkezik. Csak tükröt tart. Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy megszólalj – elég, ha jelen vagy. Elég, ha őszinte vagy, ha nyitott vagy, ha hajlandó vagy magadra nézni és fejlődni. A kommunikációs technikák lámpaláz ellen akkor működnek igazán, ha önismerettel és valódi jelenléttel társulnak – így születik meg a hiteles előadó. A kommunikáció nem egy begyakorolt trükk, hanem kapcsolat – önmagaddal és másokkal. És ez a kapcsolat napról napra épül. Kérdésekből, válaszokból, felismerésekből.
Ha legközelebb megszorul a torkod, mielőtt megszólalsz, jusson eszedbe: nem egy újabb vizsgán vagy – hanem egy újabb lehetőségnél, hogy kapcsolódj. Egy jól felépített kommunikációs tanfolyam pedig nemcsak technikákat ad, hanem valódi kapaszkodót is nyújt izgulás ellen – belülről kifelé.
Beszédes Napokat!
Zita
